Betegsége irgalmatlan volt, sem időt, sem esélyt nem hagyott, noha tenni akarása, lendülete, munkabírása kimeríthetetlennek látszott. Soha nem nyugvón élt és dolgozott, munkája az élete volt.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Figler Andrást saját halottjának tekinti.

Figler Andrást 2010. június 18-án, pénteken délután, 16.00 órakor Győr – Méfőcsanakon a Hegyalja úti (csanakfalusi) katolikus templomban tartandó szentmisét követően, 16.30-kor helyezik örök nyugalomra a templom melletti temetőben"

Őrizzük meg emlékét szívünkben.

A Figler. A Hivatal régión kívüli munkatársai és a kívülállók morcos, makacs, konok, kötekedő embernek gondolhatták. Mi, akik közelebbről ismertük, tudtuk, hogy a nagy szakáll és a morcos külső magányos, sok mindent magába záró, ámde nagyon is érző, emberi szívet takar. Egymás között legtöbbször csak így emlegettük: Apa. És ebben minden benne van. Tudtuk, hogy a makacsság és konokság mögött a végsőkig való munkabírás és kitartás, a kötekedés mögött pedig az örökségvédelem ügyéért való, megalkuvás nélküli harc állt. Harcolnia kellett, mert manapság nem divat az értékőrzés. Sokszor reménytelen szélmalomharcot folytatott, és ezt várta el tőlünk, munkatársaitól is. Ő ment elöl, mi utána – ahogy a vezérnek mennie kell. Mindig tudtuk, mit akar: védeni az örökséget. Alapelve ez volt: amit ma engedünk elpusztulni, azt örökre elveszítjük. Azzal örökre szegényebb lesz hazánk, szegényebb nemzetünk, szegényebb a múltunk – és szegényebb a jövőnk. Ezzel a szemlélettel kereste szünet nélkül az utat a rombolás és megőrzés között, szem előtt tartva, hogy az örökségvédelem nem változtathatatlanság. Az útkeresést mindig a „hogyan lehet”, és soha nem a „nem lehet” vezérelte. Felismerte a hivatalos örökségvédelem korlátait, és fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy civil mozgalmakon keresztül is közelebb jusson az emberekhez. Munkásságát éppen a civilek ismerték el: Podmaniczky-díjjal tüntették ki.

A megállás nélküli munkába aztán belefáradt a test és az utolsó harcot – a betegség ellen – elveszítette. Most vele lett szegényebb hazánk, nemzetünk, jövőnk. Isten Veled, Apa, folytatjuk, amit ránk bíztál!

Sopron, 2010. június 12.